Relációanalízis megvan még? Lássuk. Európa három legjobb focibajnoksága a spanyol, az angol és az olasz, mert ezekben az országokban a legalacsonyabb a játékosfizetések marginális adókulcsa. Nos?
Ez a remek ábra azt sugallja, hogy az állítás első fele igaz, a második fele igaz, a kérdés az, hogy jó-e az indoklás. Nézzük meg először, hogy mi is volna a magyarázat. És ez rögtön átvezet minket ahhoz, hogy miért is érdekli ez a közgazdászokat. Merthogy a tágabb kérdés az, hogy az alacsony adókulcsok mennyire vonzzák a tehetséges (azaz sokat kereső) embereket. Ha nagyon, az meglehetősen rossz hír a kormányoknak, akik a jövedelmi újraelosztást progresszív adóztatással kívánják elérni. Ha ugyanis az adókulcsok csekély különbségeire is számottevő migráció indul be, akkor a kormányzat szempontjából a kevesebb (adókulcs) több (adóbevétel) volna. Fontos kérdés, azt gondolnánk, hogy temérdek empirikus irodalma van. De nem, merthogy az adóbevallásokban az állampolgárságot pont nem kérdezik, így nem nagyon tudjuk, hogy kik és honnan migráltak a kedvező adózású országokba.
És hogy miért jó terep ehhez a vizsgálathoz az európai professzionális fociligák világa? Egyrészt mert önmagában is érdekes, hogy vajon a Beckham-törvény (amely 24%-os egykulcsos adót ír elő a tartósan Spanyolországban dolgozó külföldieknek) tényleg bebetonozza-e a spanyol klubcsapatok európai hegemóniáját. Másrészt: sok az adat. Mindenkiről lehet tudni, hogy milyen nemzetiségű, hosszúak az idősorok, és sokan vannak az érintettek. Ráadásul nem kell tudni róluk, hogy pontosan mennyit keresnek, elég, ha tudjuk, hogy valószínűleg pont eleget ahhoz, hogy úgyis a mindenkori legfelső adósávba esnek. Kivéve persze, ha a Beckham-törvény hatálya alá, mindenesetre az egyes szerződések részletei nélkül is tudhatjuk, hogy mik az ösztönzőik. Harmadrészt: ahhoz, hogy az oksági viszonyt feltárjuk, az is kell hogy az adó- és migrációs szabályok időben és az országok között kellőképpen különbözzenek, és hát ez is teljesül.
Most, hogy így felcsigázódtunk, az eredmények a Clark-medálos Emmanuel Saeztől (és szerzőtársaitól) a következők. Az egyszerű korrelációkból azt látjuk, hogy minél magasabb egy országban a legfelső jövedelmi adókulcs, annál alacsonyabb az otthon játszók aránya, és annál kevésbé sikeres az ország az európai megmérettetéseken. Ez különösen az 1996-ban bevezetett és az európai focipiacot liberalizáló Bosman-szabály óta van így. Az esettanulányok arról tanúskodnak, hogy az adószabályok megváltoztatása jelentős mozgásokhoz vezet az európai játékospiacon. Bizony, bizony, a focisták (menedzserei) nem hülyék, azonnal megneszelik, hogy hova érdmes költözni. Végül a becsült modellből az jött ki, hogy az elvándorlási hajlandóság roppant érzékeny a nettó jövedelemre (különösen a fiatal játékosok és a szupersztárok esetén). A fiskális politika szemontjából a tanulság az, hogy a legmagasabb bevételt akkor lehet elérni, ha a felső adókulcs kb. 40% (ami lényegesen alacsonyabb, mint a legtöbb ország mostani gyakolata), és hogy a focistákkal szembeni különleges elbánás költségvetési szempontból bizony kifizetődő.
A tudományos érvek előtt mélyen meghajolva mi idén is spanyol-angol BL-döntőre számítunk.